
Műfajok határán – az énekes mesék
A bevezetőt írták: Ruttkay-Miklián Eszter és Csepregi Márta
Jevdokija Nyikolajevna Juhlimova kazimi hanti adatközlő egy meseszöveg felvételekor, gyűjtötte Schmidt Éva 1993-ban
Az énekes mese mint műfaj
Amikor az obi-ugor kollektív szerzőségű epikus folklóralkotásokat rendszerezni próbáljuk, többszempontú megközelítést alkalmazunk. Témájuk szerint hétköznapi és mitikus műfajokról, formájuk, azaz előadásmódjuk szerint pedig énekes és prózai műfajokról beszélünk. Bizonyos (valós, mesés vagy mondai alapú) történetek előadhatók prózában és énekben egyaránt. Sőt keverni is lehet az előadásmódot: prózában elkezdett történetet énekelve folytatni, vagy az énekbe prózai szövegrészleteket beiktatni. E kategóriák határvidékén létezik az énekes mese műfaja.
Reguly Antal és Munkácsi Bernát 19. századi manysi gyűjtésében vannak olyan szövegek, melyeknek a címében az ēriɣ ’ének’ szó van, de a lejegyzés alapján arra lehet következtetni, hogy prózában (vagy prózában és énekben) hangzott el. Munkácsi Bernát Vogul népköltési gyűjteményében ezek a szövegek a Vitézi énekek című fejezetben szerepelnek (IV. kötet, 145–182), egy pedig – az idegenbe férjhez adott asszonyról szóló ének két változata – a Sorsénekek között kapott helyet (IV. kötet, 79–82). Feltehetőleg a hanti szájhagyományban is előfordult hasonló műfaj a 19. században, csak nem volt, aki lejegyezze őket.
Schmidt Éva gyűjtései
Schmidt Éva már 1987-ben megállapította egy konferenciaelőadásában: „Az obi-ugor folklórra jellemző, hogy ugyanaz a mitikus vagy mondai szüzsé előadható prózai és énekes formában egyaránt; ezenkívül létezik ritmikus próza is”. Korábban csak manysi nyelvű énekes meséket jegyeztek fel, ám neki sikerült az egyéni énekek után ennek a műfajnak a meglétét is fellelnie a hanti folklórban. Munkássága során célirányosan gyűjtötte a prózában és énekben egyaránt előadható alkotásokat. Erre alkalma volt már 1990-ben, amikor egy obi-ugor népi együttes vendégeskedett Magyarországon, de a gyűjtés az 1990-es években vált intenzívvé. Mintegy húsz énekes mesét (hanti nyelven mɔś ar ’mese ének’, mɔńśəŋ ar ’mesés ének’, arəŋ mɔś ’énekes mese’) gyűjtött négy északi-hanti területen, kazimi, berjozovi, suriskari és obdorszki nyelvjárásokon. A szüzsék típusrendjének kialakításához saját gyűjtésein kívül felhasználta a már említett manysi anyagot, valamint Irina Nyikolajeva obdorszki nyelvjárású felvételeit. Kutatásainak eredményét alapos tanulmányban foglalta össze. A tanulmány később megjelent magyar és angol fordításban is.
A gyűjtés utóélete
Az Északi-hanti Folklórarchívum alapítójaként és vezetőjeként Schmidt Éva fontos feladatának tekintette a gyűjtött anyag visszajuttatását, terjesztését és megtanulhatóvá tételét az őslakosok körében. Ez különösen igaz volt az énekes mesék esetében, mely hagyomány kiveszőben volt a hanti nyelvterületen. Ezért az archívumban szerkesztett audio- és videokazetták készültek az idős énekesek felvételeiből, ezáltal elérhetővé váltak ezek az anyagok. Schmidt Éva munkatársával, Tamara Romanovna Pjatnyikovával közösen egy kötetet is összeállított Арӑӈ моньщӑт (Моньщ-арӑт) ’Énekes mesék (mese-énekek)’ címmel. Ez lett az alapja a honlapunkon közlendő anyagnak. Közreadjuk a kötet tartalmát és a szerkesztett videó anyagot, kiegészítve magyar fordítással, felhasználva Schmidt Éva kéziratos és gépi jegyzeteit. A hagyaték feldolgozása során reményeink szerint e szövegek köre bővülni fog. Célunk, hogy egy helyen elérhető legyen a műfaj össze reprezentációja.
Az Арӑӈ моньщӑт (Énekes mesék) című kötetről
Ez a könyv Schmidt Éva halála után, 2006-ban jelent meg Tomszkban hanti és orosz nyelven. A kéziraton már jóval korábban elkezdtek dolgozni, több verzió is fennmaradt a kéziratos és számítógépes jegyzetek között. A kiadott kötet szövegezése helyenként eltér a kéziratokétól, így ennek korrigálására is javaslatokat teszünk. A különböző kéziratváltozatokból kirajzolódnak a szerkesztés alapelvei, amelyek azonban nem teljesen tükröződnek a kiadványban – ezt is próbáljuk pótolni. Az eltérések, hiányok oka valószínűleg az, hogy Schmidt Éva nem fejezte be a kötet összeállítását, nélküle pedig bizonyos témákat nem tudtak befejezni. Az is látható a szövegből, hogy a hanti nyelvű lejegyzésbe Schmidt Éva után mások is belejavítottak, ám e javítások részben hibásan jelentek meg nyomtatásban.
A Bevezető szerint a szerkesztők a szövegek mellett metrikai elemzések és kották közlését is tervezték, ez azonban a kiadáskor elmaradt. A kéziratok között előkerültek a Lázár Katalin által készített kották és dallamelemzések. Az ezeknek a felhasználásával készült zenei anyagot itt pótlólag mellékeljük az énekekhez.
A kötetben öt kazimi, négy berjozovi, három suriskari hanti szöveg található Schmidt Éva gyűjtéséből, valamint két manysi szöveg a már említett Vogul népköltési gyűjteményből (IV. kötet, 79–82) Schmidt Éva átírásában.
A szövegek kétféle írásmódban jelennek meg. Egyrészt a tudományos finnugor fonematikus transzkripcióval, másrészt mellékjeles cirillbetűs átírással. E megkettőzött írásmódnak a célja – a Schmidt Éva által megjelentetett szövegkiadványok hagyományát követve –, hogy a szövegek elérhetőek legyenek mind a cirill betűt könnyebben olvasó hanti közösség, mind a latin betűs transzkripció szabályait ismerő kutatók számára. Ennél is fontosabb azonban e kettőség oktatási célja, hiszen a párhuzamosan olvasható írásmódok a cirill betűs filológiát ismerőket segítik abban, hogy megismerkedjenek a tudományos lejegyzés, átírás szabályaival. Ezt az oktatási célt a kötet Bevezetője is kiemeli. A hanti szövegekhez orosz fordítás is kapcsolódik.
A szövegek válogatását és közlését különleges műfaji-tartalmi elv határozta meg. Adatközlőitől Schmidt Éva felgyűjtötte az egyes szüzsék énekelt és mesélt változatait is. Így több esetben egymást követik ugyanannak a történetnek különböző műfajú verziói, izgalmas lehetőséget adva az összehasonlításra. Azonos cselekmény és szó szerint ismétlődő motívumok mellett világosan megnyilvánulnak az éneknyelv sajátságai. A kötött szövegű énekek tipográfiailag is más képet mutatnak (sortörések, a hangsúlyok jelzése, töltőelemek jelölése). A prózai forma szintaktikailag nagyobb szabadságot biztosít a beszélőnek, énekléskor viszont az előadónak a dallamsorhoz kell igazítania a szöveget. Ezáltal olyan új esztétikai minőség jön létre, mely az előadónak és a hallgatónak is gyönyörűségére válik. Igaza van az mottóban idézett énekesnek: ʌŭw ariman, wante, pŏtərʌi kĭ, jăm! ’Ez, nézd, ha énekelve mondjuk el, jobb!’
