Written and authored by: Ruttkay-Miklián Eszter
Indulás előtt eldöntötték, hogy tényleg az övék vagyok. Ezzel befogadtak – elméletileg – a nemzetségbe. A gyakorlati kivitelezésre nem kerülhetett sor, de biztosítottak róla, hogy ha csak egy hónapig náluk lehetnék, senki meg nem mondaná, hogy nem köztük születtem. A nyelvre és az összes szokásokra megtanítanának. Ez a legnagyobb lehetőség, amit XX. sz.-i szibériakutató kaphat. Megígértem, hogy a következő évben visszatérek hozzájuk.
Schmidt Éva: Napló, 1970
Az 1969/70-es és az 1970/71-es tanévet Schmidt Éva Leningrádban töltötte cserediákként, ahol egyetemi tanulmányai mellett a Herzen Pedagógiai Főiskola Északi Népek Intézetében részt vett a hanti és manysi nyelvű diákok számára tartott órákon. Itt alakultak ki első személyes kapcsolatai. Taiszija Sztyepanovna Szeburovával (1949. 02. 23 – 2020. 10. 19.), az egyik hanti diáklánnyal életre szóló barátságot kötött, és 1970. január végén, a téli szünetre elutazott vele annak szülőfalujába: Tugijaniba.
Schmidt Éva első expedíciója nemcsak számára volt rendkívüli kaland: tudománytörténeti szempontból is kivételes alkalom volt, hiszen a Szovjetunió fennállása óta külföldi kutató nem juthatott el az obi-ugorokhoz terepkutatásra. Kivételt ez alól csak Wolfgang Steinitz 1935-ben tett utazása jelentett.
Annak ellenére, hogy ilyen egyedülálló eseményről van szó, nem bővelkedünk forrásokban. Aki ismerte Schmidt Évát, hallhatott tőle a kalandos útról félmondatokat: „egy szál ballonkabátban”, „–40 fokban”, „véletlenül”, „a Komszomol engedélyével”; ennél többet azonban nem nagyon. Ezért kulcsfontosságú az a napló, amely a hagyaték rendezése során került elő, és az a négy tekercsnyi fényképnegatív, közel 120 db fénykép, amely ekkor készült.
A szükséges – mára rekonstruálhatatlan – engedélyek, iratok beszerzése után sok diáktársukkal együtt Taiszija Szeburova és Schmidt Éva is elutaztak a téli szünidőre. A naplóból ismerjük az utazás útvonalát, mely a következő volt: 1970. január 23-án indultak repülőgéppel Leningrádból Tyumenybe, másnap továbbrepültek Berjozovba, majd január 26-án tovább Polnovatba. Onnan másnap lovasszánnal utaztak Tugijaniba. Egy hetet töltöttek a faluban, ahonnan Polnovaton keresztül Berjozovig együtt utaztak visszafelé. Innen Schmidt Éva egyedül utazott Hanti-Manszijszkba, Taiszija Sztyepanovna visszatért Leningrádba. Schmidt Éva Hanti-Manszijszkból Szverdlovszkon át érkezett vissza Leningrádba. Azt is naplóból tudjuk, hogy Schmidt Éva magnetofonja elromlott, így hangfelvételeket ezen az úton nem készített. Gyűjtése – tapasztalatai mellett – a fényképgyűjteményből áll.
Az 1970-es tél rekord hideget hozott Nyugat-Szibériába, a napló szerint a helyiek is küzdöttek a faggyal, így Schmidt Éva erős benyomást szerezhetett az északi körülményekről. Olyan világgal találkozott élőben, amelyről rengeteg elméleti tudása volt, hiszen ismerte a szakirodalmat, tanulmányozta a nyelvet, levelezett hantikkal, olvasta a hanti újságot. Azt azonban, hogy a kisrepülőről lovasszánra szálljon –45 fokban, hagyományos prémbundába és -csizmába öltözzön, hogy vendégségben először a szellemeket etessék meg, utána kínálják őt is medvehússal, hogy asztaltársai váratlanul énekelni kezdjenek a saját örömükre, majd medveünnepi táncokat mutassanak be neki, csak a terepen élhette át. Látta egy kis, Ob-menti falu mindennapjait, tárgyi világát. A fényképei alapján a hagyományos tárgyi kultúra és a bolti, „orosz” világ egymás mellett élt, a hagyományos tárgyak jelenléte azonban feljegyzésre érdemes tény volt: naplójában olvassuk, hogy melyik házban voltak a varróeszközök nyírkéregdobozban, hol feküdt a csecsemő nyírkéregbölcsőben, a fényképeken pedig látjuk a hagyományos viseleti darabok és a bolti lábbelik, kabátok egyidejű használatát. Tugijaniban a gazdálkodás alapja a halászat mellett a szarvasmarha- és lótartás volt, ami – magyarországi formájában – ismerős tevékenység volt Schmidt Éva számára. A beszélgetések és a napi tevékenységek során ez gyakran szolgált közös alapul.
Saját bevallása szerint kezdetekben a hanti nyelv megértése nagy nehézséget okozott. Idősebb hanti és manysi beszélők esetében néha még azt is nehéz volt megállapítania, hogy az illető anyanyelvén vagy oroszul beszél-e, obi-ugor hangsúlyozással és kiejtéssel. Tanulmányai során a délebbi, közép-obi (serkáli) nyelvjárással ismerkedett meg, így ez és a Tugijaniban beszélt nyelvjárás közötti váltás naplója szerint nagyon nehezére esett: „…a rádió ékes közép-obi nyelvjárásban kb. 15 perces adást sugárzott, csak nagyon recsegett. Még így is jobban értettem, mint az ittenieket...”
A Tugijaniban töltött egy hét elsősorban vendégeskedéssel telt: Taiszija Szeburovával végiglátogatták a rokonságot, otthon pedig maguk is segítettek a vendégfogadásban. A falu lakossága is élénken érdeklődött személye iránt, kikérdezték családi viszonyait, összehasonlították a kétféle életmódot, még énekelt is a hantiknak. Megismerte a helyi nyelvjárást, folklórt, énekstílust, találkozott több kiváló adatközlővel. Későbbi útjai során a település több lakosánál végzett értékes gyűjtéseket. A továbbiakban Tugijani és annak kultúrája jelentette azt a viszonyítási pontot számára, amely segítségével az újabb és újabb bejárt területeken szerzett ismereteket rendezte. Az első expedíció tehát meghatározó volt minden szempontból.
A Tugijani faluval és lakosságával kialakult mély, szoros kapcsolat szimbolikus megnyilvánulása az lett, hogy Taiszija Sztyepanovna Szeburova családja a lányává fogadta Schmidt Évát. Taiszija Sztyepanovna Szeburova szerepe meghatározó volt Schmidt Éva hantikkal kialakított kapcsolatában. Barátságuk életük végéig kitartott. Taiszija Sztyepanovna visszaemlékezése szerint 1969 őszén leningrádi tanáruk, Matrjona Pankratyevna Balangyina (Vahruseva) szólt nekik, hanti diákoknak, hogy egy magyar lány levelezni szeretne hantiul. Nem mutattak túl nagy lelkesedést, talán egy külföldivel való kapcsolat ijesztette meg őket. Nemsokára azonban Schmidt Éva személyesen jelent meg Leningrádban, és elkezdett velük járni órákra. Taiszija emlékei szerint meglepődtek, hogy az új diák nem sminkel, és az orosz kultúra nagy múzeumai sem érdeklik annyira, mint velük beszélgetni hantiul, hantikról. Elmélyülő barátságuk eredménye az 1970-es tugijani expedíció, amelyet 1971-ben Taiszija magyarországi utazása követett. Taiszija Sztyepanovna Hanti-Manszijszkban élt és dolgozott a hanti kultúra ügyében: sokáig a Hanti Jaszang újság szerkesztője volt, több cikket közölt Schmidt Évától a hanti gyűjtésekből. Követte a belojarszkiji archívum munkáját, részt vett a konferenciákon, rendezvényeken. Schmidt Éva halála után is segítette a magyar expedíciókat.
A hagyaték feldolgozása során került elő Schmidt Éva naplója az 1970-es utazásról, azonban nem eredeti kéziratként, hanem gépelt másolatként. A 17 oldalnyi gépelt szöveg tördeléséből az látszik, hogy a szerző fényképeknek hagyott ki helyet a szövegen belül, a margóhoz illesztve. A beillesztendő fényképeket nem tudjuk rekonstruálni, bár megvannak Schmidt Éva ekkor készült felvételei. A naplójegyzetek 1970. január 23-tól február 1-ig tartanak, majd néhány nap eseménye összevontan, utólag lejegyezve szerepel a szövegben. A 14 számozott oldal után, a, b, c jelöléssel a gépelt kézirat végén „Néhány adat Tugijaniról” címmel összefoglaló adatokat találunk, amelyekben már 1975-ös dátum is szerepel. Ennek alapján a gépelt változat elkészültét ez utánra tehetjük, talán már az 1980-as és 1982-es tapasztalatok is tükröződnek benne. Arról, hogy kinek, milyen céllal készítette a beszámolót, nincs tudomásunk; a forrásként szolgáló naplóbejegyzéseket nyilván önmagának írta, a gépelt változat elkészítésével azonban feltehetően konkrét szándéka volt. A mai olvasó viszont megtudhatja belőle az útvonalat és az időbeosztást, az eseményeket, a körülményeket, másrészt megismerheti a 22 éves Schmidt Éva első benyomásait Hantiföldről. Mivel hivatalos beszámoló tudtunkkal erről az utazásról nem készült, ez a személyes hangú, önreflektív dokumentum kulcsfontosságú, ezért az eredeti gépelt szöveg másolatát és egy szerkesztett, jegyzetelt változatot is közreadunk.
A napló szerkesztett szövegében a gépirat sajátosságaiból, valamint az egyértelműen elírásból eredő helyesírási hibákat jelölés nélkül javítottuk, a rövidítéseket feloldottuk. Nyelvhasználati sajátosságait azonban megtartottuk, és nem egységesítettük az orosz (hanti) nevek átírását sem, így azok a napló szövegében eltérnek a honlapon szereplő standard átírástól (pl. Kalesztrát – Kalisztrat). Schmidt Éva lábjegyzeteit beemeltük a szövegbe, így a jegyzetekbe szerkesztői megjegyzések kerültek. Szerkesztők: Csepregi Márta – Kacskovics-Reményi Andrea – Ruttkay-Miklián Eszter
Schmidt Éva fényképfelvételei között négy tekercs 24x36 mm-es, fekete-fehér negatív található az 1970-es expedícióról, ez összesen 124 db felvételt jelent. A negatívokról papírképek is készültek, gyakran több példányban és különböző méretben. A képek minősége változó, ennek ellenére szinte az összes képet közöljük; csak olyan esetekben tekintettünk el a közreadástól, ahol például több felvétel készült ugyanabban a helyzetben, így elegendőnek gondoljuk a legjobb felvételt bemutatni. A papírképek közül több közismert volt mind a hantik, mind a magyarországi kutatók körében, teljességében azonban a gyűjtemény eddig nem volt publikálva. Elsősorban kültéri fotókat készített, nyilván a fényviszonyok miatt. A portrék, csoportképek elsősorban beállított helyzeteket ábrázolnak. Emellett a falu látképe, valamint Schmidt Éva örökké kedvenc témája, az állatok kerültek megörökítésre.
Jelenleg mind a negatívok, mind a papírképek a Schmidt Éva Archívumban találhatók. A képek rendezését, digitalizálását és digitális utógondozását Szabó Andrea végezte a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet Adattárában. Az 50 éve tekercsben álló negatívokat kisimította, digitalizálta és megfelelő módon betárazta. Azonosította a papírképek negatívjait. Szükség esetén a papírképeket is digitalizálta, elsősorban akkor, ha hátoldalukon adat, felirat található.
Az 1970-ben készült négy tekercsnyi fénykép időrendbe állítása nem tűnik nehéz feladatnak, mégis lehetetlennek bizonyult. Vannak egyértelműen meghatározható időpillanatok, például az utolsó kép Tugijaniban Schmidt Éva elutazása előtt, ahol maga is útra készen, meleg ruhába öltözve látható a csoportképen. Az egyik tekercsen azonban rejtélyes módon a tugijani életképeket rögzítő felvételek között egy sorozatnyi, Polnovatban készült kép látható. Az utazás időbeosztásából adódóan ezek csak az oda- vagy a visszaúton készülhettek, nem tudjuk azonban, hogy milyen módon kerülhettek a máshol készült fényképek közé. Schmidt Éva a naplójában többször említi, hogy a jó időjárásra tekintettel fényképezett, illetve máskor, hogy szeretett volna fényképezni, de a körülmények nem tették lehetővé. A fényképek és a napló összekapcsolására azonban csak kivételes esetekben nyílt mód.
A fényképek adatolására több lehetőség is nyílt. Egyrészt a papírképek hátoldalán találhatók rövid információk, melyeknek zöme Schmidt Évától származik. Ezek általában személy-, hely- és időmegjelölések, események rövid leírása, valamint tárgyleírások.
Másrészt 2009-ben Hanti-Manszijszkban több, Tugijaniból származó asszonyt – Taiszija Sztyepanovna Szeburovát, Ljudmila Kalisztratovna Zubakinát, Pelageja Alekszejevna Griskinát és Galina Tyimofejevna Mezincevát – kérdeztünk meg az akkor elérhető képek tartalmáról. Az akkor még Schmidt Éva magánhagyatékában lévő papírképekről Schmidt Ádám segítségével digitális másolatok készültek, ezeket vittük magunkkal. 2024-ben Schmidt Éva közeli munkatársa, Rima Konsztantyinovna Szlepenkova írt alapos magyarázatokat a képekhez. Mivel ő is Tugijaniból származik, így megjegyzései felbecsülhetetlen értékűek.
A különböző forrásokból származó információkat a képekkel együtt közzétesszük. Fontosnak tartjuk, hogy e metaadatok forrása is visszakövethető legyen, így elkülönítve mutatjuk be őket. Az adatokat Máthé Levente, Ruttkay-Miklián Eszter és Szabó Andrea rendszerezte, fordította és szerkesztette.