Az éneket az előadó saját szerzeményének mondja, közvetlenül a II. világháború után költötte a faluban maradt fiatal férfiak nevében. A háborús években a falu egész munkaképes férfilakosságát besorozták és elvitték a frontra, mindössze 3–4 ember tért vissza közülük. A háború alatti és utáni erőltetett ütemű termelés, a kenyérkereső nélkül maradt családtagok ellátása, a munkának és a falubeli életnek a szervezése mind arra a néhány fiúra maradt, akik a háború idején még nem töltötték be 18. évüket. Joszif Griskin egyik központi alakja volt a falu újjászervezésének, jelenleg [1982] is halászati brigádvezető, párttag. Az ének a falu- és csoportdicsérő énekek mintájára készült, erősen aktualizált formában. Az obi-ugoroknál a századok óta állandó helyű téli falvak lakossága képezi azt a társadalmi alapegységet, mely szerint az embereket osztályozzák és számontartják. Típusos esetekben ez egybeesik valamilyen vérségi és kultikus csoporttal (nemzetséggel, ill. nemzetségággal), így Tugijani falu azonos a honos mɔś frátriájú, tŏχʌǝŋ ĭki 'Szárnyas öreg' bálványszellemet tisztelő Szeburovokkal és a pŏr frátriájú χăreŋ ĭki 'Erdei öreg' és még néhány más helyi bálványszellemhez tartozó Griskinekkel. A falunév tehát egyaránt jelzi a hagyományosan lakott helyet a természeti tájban (melynek a rendkívül szétszórt településstruktúra miatt igen nagy a jelentősége) és a honos társadalmi csoportot. A falvakkal kapcsolatos tematikájú énekekben mindkét vonatkozás jelentkezik: szélsőséges típusai a kizárólag a természeti környezetet leíró dicsérőénekek, ill. a lakosság egy korés nemi csoportját ábrázoló, csoportszerzőségű dicsérőénekek. A két vonatkozás azonban nem válik el élesen – mint ahogy a köznapi életben sem –, így az énekek egy részében (a jelen esetben is) alternatíve szerepel mindkét téma. A falvak sorsa akár explicit, akár az egyén sorsán keresztüli ábrázolásban állandóan visszatérő téma. Munkácsi vogul szövegeiben a kihaló falvakra külön formulákkal utalnak (vizes evezőnyéllel / jeges rénhajtó rúddal fogják mutogatni a helyét, kakukk fogja csak megénekelni őket), ugyanígy a túlélő falvakra is formulák vannak (útját fű/vessző nem növi be). A jelen ének ennek a hagyománynak a keretében fogant, tulajdonképpen az elnéptelenedés (és elköltöztetés) veszélyének legyőzését örökíti meg. Joszif Griskin kiváló hangú és előadókészségű, népszerű énekes. Az utóbbi időben panaszkodik, hogy hangja már nem a régi, és a szövegeket is felejti. Nagy gyakorlata miatt nem is nagyon törődik a szöveg pontos reprodukálásával, inkább bizonyos tematikus fogódzópontok alapján reimprovizál. A tőle felvett énekek magukon viselik az improvizatív stílus egyes sajátságait: a lazább tematikus struktúrát, a hanyagabban szerkesztett szintaxist: befejezetlen vagy egyeztetés nélküli mondatokat, elmosódó, bizonytalan ejtésmódokat, metrikus kényszermegoldásokat, szavak, sőt egész sorok kihagyását, ami énekeinek leírását és fordítását az átlagosnál nehezebbé teszi. Joszif Griskin énekeit nem volt alkalmam ővele átdolgozni, Polnovatban lakó rokona, Marfa Dmitrijevna Nyomiszova (Lelhova) 66 éves pastori születésű asszony segített a lejegyzésben. Egyes kérdéses helyeket ő sem tudott értelmezni.