Az éneket Marija Nyikolajevna Griskina (Lelhova) pastori születésű tugijani lakos költötte. Az idős asszony saját rokonságából már csak nővére volt életben. Az egyik újév alkalmával elhatározta, hogy nővérével visszalátogat szülőfalujába és gyerekkori barátnőjével tölti az ünnepet. A faluban nagy örömmel fogadták, fiatalok is csatlakoztak társaságukba. Ennek az 1950-es évek eleji újévi mulatozásnak az emlékét őrzi az ének. Az obi-ugorok idősebb nemzedéke körében mind a mai napig dívik a mulatozás (ill. ivás) közbeni alkalmi improvizálás szokása. Az ilyen énekekben szerepelhetnek a szerző más énekeiből származó motívumok (leggyakrabban a bevezető részben), ezekhez kapcsolódnak az alkalmat leíró és a társaságot dicsérő részek. Hosszabb alkotásokban a szerző kitér társadalmi kapcsolataira, saját státuszára, tágabb környezetére: a motívumokat a megfelelő, állandóbb szövegű énektípusokból (konfliktus-, öndicsérő, faludicsérő stb. ének) veszi át és rendezi új egységbe. A mulatozás, vendégeskedés közben improvizált énekeknek tulajdonképpen nincs tematikus kötöttsége, de az alkalomból kifolyólag bizonyos témák előfordulásának nagyobb a valószínűsége. Az összes énekre jellemző a szubjektív, expresszív hangvétel, valamint az improvizációból adódó laza szerkesztésmód, egyszerű mondatépítési és metrikai megoldások. Az énekek általános osztják terminusa: wŭna jaśti ar 'bor/vodka ivó ének. A jelen ének ezek fő típusához tartozik, melyre az a jellemző, hogy nem nagyon tér el az alkalom kínálta témától (így rövidebb is az átlagos osztják éneknél) és a jó hangulatért cserébe kifejezetten ajándéknak szánják a házigazda, ill. az egész társaság részére. Énekek előadására, ill. improvizálására általában a mulatozás második, emelkedettebb hangulatú részében kerül sor. A résztvevők egymástól függetlenül (sokszor egy időben), tulajdonképpen önmaguknak énekelnek. Valódi értelemben vett hallgatóság csak ritkán alakul ki – eltekintve attól az esettől, mikor valamelyik jobb énekestől megrendelik egyik közismert énekét. Aki valamilyen közérdekű éneket kíván előadni, az csendet kérhet a résztvevőktől, de ha a hallgatóság túl hosszúnak véli az éneket, egy idő múlva folytatja a megszakított beszélgetést. A jelen énektípus az átlagosnál több figyelmet kap rövid volta, alkalomhoz illő, és ajándék jellege miatt. A jelenlévők egy része azonnal meg is jegyzi, ami növeli megmaradásának esélyét. Az ének más, hasonló alkalmakkor (pl. ha később ugyanolyan körülmények közt emlegetik a régebbi mulatságot) előadható, azaz re-improvizálható. Szerzőségét számontartják, alkotójára emlékezve más személy is elénekelheti. A szerző új alkalomhoz aktualizálva tetszés szerint megváltoztathatja az alapszöveget. A jelen éneket az előadó akkor hallotta, mikor egyszer Polnovatba utazott lovasszánon, s a szerző a nővérével éppen akkor utazott énekelve Pastori felé. Feltehetően nem az volt az egyetlen alkalma az ének megismerésére. Joszif Griskin előadásmódja improvizatív jellegű, valószínűleg nem tükrözi a teljes szöveget. Lehet, hogy az egyszerű mondatszerkesztés és az igei sorok szóismétlő megoldása is az előadótól származik.