Az adatközlőnek az 1950-es években szerzett éneke szülőfaluja pusztulásáról. Kaltiszjani az egész északi (sőt távolabbi) obi-ugorság északi központja, kӑttaś istennő székhelye volt. Eredetileg a mɔś frátriához tartozó, ńurmen mĭγ, χŏmsen mĭγ sĭraŋ jɔχ 'mocsári föld, zsombéki föld nemzetségű nép' nemzetségnevű Liszkovok lakták. A század elején egy orosz száműzött és egy helyi lány házasságából származó, teljesen elosztjákosodott Proszkurjakovok [SchÉ: Poszkurekovok] is gyarapították lakosságát. A falutól nem messze van az istennő szent helye, melyen áldozóligete, asztala mind a mai napig [1980] sértetlenül áll, régi bálványkamrája már nincsen meg. A helyiek szerint az istennőnek nem volt a szent helyen bálványa, de egy kisméretű, ülő nőt ábrázoló ón (?) szobrot őriztek a falubeli bálványládájában. A ládát hagyomány szerint a Liszkovok birtokolták, de a 30-as években, mikor a falu lakossága csökkenni kezdett, átvitték a legnagyobb, Poszkurekovokhoz tartozó házba. Innen az istennő szobrát egy elszállásolt vándorcigánycsapat ellopta. A nagy és kis kӑttaś (utóbbi helyi értelmezésben a "nagy" kӑttaś menye) istennők bálványládáit később Muligortba vitték. Steinitz 1935-ben még lakott falunak jelzi, lakóinak száma azonban Patkanov 1897-es felmérésben is csak öt férfi és három nő. A II. világháború körül már elnéptelenedőben volt, legtovább Vaszilij Ivanovics Liszkov családja lakta, míg el nem költöztek Muligortba. Az elhagyott épületeket később tűzvész emésztette el. Jelenleg a falu helyét az embermagasságú csalánbozótról lehet felismerni. Az éneket a szerző közeli ismerősei sokszor hallhatták, de nemigen akad köztük olyan, aki végig el tudná énekelni. Távolabbi falvak lakói közül néhányan szentségtörésnek tartják a kultikus énekek frázisainak sűrű alkalmazását. Maga a szerző még nem tartja kész műnek; a bevezető és záró részt már véglegesnek tekinti, a középső résznek vannak hosszabb variánsai is. Az ének hármas tagolású: a bevezető részben az epikus énekek mintájára kérdés-felelet formában jellemzi a vidéket, a középső rész kultikus énekekből közvetlenül átvett formulákkal érzékelteti a hajdani vallási központ jelentőségét (mely nem kevés hasznot hozott a lakosságnak), végül váratlanul, de elégikus hangnemben állítja mindezt szembe a jelennel és a jövővel. A szerkesztés a hagyományos és egyéni elemek mesteri ötvözése következtében nagyon arányos, kerek; a mű egyike a legszebb osztják egyéni énekeknek. A dallam Berjozov környékéről való. A stílus a serkáli emelkedett énekstílusnak egy igen egyéni változata. Sok megoldás annyira szokatlan, hogy a szavak értelmezése és leírása is nehézségekbe ütközik. A jelen lejegyzési módot csak jobb híján alkalmaztam. Nyelvtanilag szokatlan a birtokos személyjel nélküli participium, a finit passivum és a nominális sorok 2. szaván az ǝ melléknévképző (?) gyakori használata; lejegyzési problémát okoz a 2. főhangsúly előtti melizmára eső ǝ hangnál keletkező j sarjadékhang. Ezt a verbális sorokban, ahol erősebben hallatszik, _(j)_i-nek jelölöm, bár tulajdonképpen nem igazi töltőszótagról van szó. A szóvégi ǝ hangok, mint Anna Nyikityicsna Liszkova énekeiben általában, i ejtésűek.