A korábban sorsénekként, Schmidt Éva által egyéni énekként emlegetett folklór műfaj igen jellemző az obi-ugorokra. Legszembetűnőbb vonása, hogy az európai népdalokkal szemben általában név szerint is tudni lehet, ki költötte. Még akkor is fennmarad néhány részlet a szerzőről és a keletkezés körülményeiről, ha az ének több generációval korábban vagy távoli régióban keletkezett. Az elnevezés nem arra utal, hogy mindenki csak a saját énekét énekelheti, hanem arra, hogy az ének a közösség tudatában erősen kapcsolódik szerzőjéhez. Szerzősége ezért merül csak hosszabb idő után feledésbe. Az elnevezés megváltoztatását is az motiválhatta, hogy a fentieket Schmidt Éva igen lényegesnek tartotta:„Az írásbeliség nélküli társadalomban csak emlékezetes éneke tehette néhány nemzedéknyi időre halhatatlanná az embert.”

Schmidt Éva az egyéni ének elnevezésnek tágabb értelmezést is adott. Nem is egyetlen műfajt, hanem műfajcsoportot jelöl, amit már a témák változatossága is alátámaszt a laikus számára. Ide tartoznak az énekes életútjáról szóló énekek – ez volt az oka, hogy régen sorsének elnevezéssel illették ezt a kategóriát –, az improvizációk, a monoton cselekvéseket, például hosszú utazást, evezést kísérő költemények, a panaszdalok, dicsőítő és öndicsérő énekek, valamint a társadalmi vagy pszichológiai konfliktusról szóló darabok is. Bizonyos történeteket „egyéniének-szerűen” is előadnak, de medveünnepi szertartások részeként is lehet velük találkozni. Vagyis az egyéni ének élő kapcsolatban van más műfajokkal is.

Az elnevezés pontosítása mellett Schmidt Éva a műfaj(csoport) meghatározását is új szintre emelte. A definíció ugyanis az obi-ugor énekkultúra egészének ismeretében született. Ehhez az egyes folklór műfajok lényegi jellemzői alapján bináris jegyeket állapított meg: kollektív – egyéni, terjesztésre – nem terjesztésre, szakrális – profán, ének – próza, nem epikus – epikus, drámai – nem drámai, objektív – szubjektív. Ezek alkalmazásával Schmidt Éva elkerülte a műfaj leírásának önkényességét, továbbá az egyezések és eltérések megfoghatóvá váltak mind más obi-ugor, mind pedig az európai műfajokkal való összevetés során.

Az 1980-ban és 1982-ben felvett énekek kiemelkedő jelentőségűek, aminek számos összetevője van.

Egyrészt önmagában véve is nagy érték, hogy Schmidt Éva gyűjtései részletes képet adnak egy bizonyos korszakról: a 20. század elején és közepén született énekekről, illetve a század második felének énekköltési gyakorlatáról, így a műfajról nem csupán korábbi énekek révén lehet tájékozódni.

Másrészt a kutató annak pontos ismeretében végezte a terepmunkát, hogy milyen kérdések vetődtek fel addig a műfaj sajátosságaival, az énekek keletkezésével, a szövegek szerzőhöz kötöttségével kapcsolatban. Ezért ezeket az információkat mindig megtudakolta adatközlőitől, és precízen rögzítette az ének előtörténetéről szóló részben.

Kiemelkedő az a pontosság és igényesség is, amely az énekek nyelvi feldolgozását jellemzi. A hanti szöveg problematikus pontjaihoz éppúgy magyarázó jegyzeteket írt, mint ahogy a magyar fordítás egyes megoldásait is megindokolta. Ugyancsak a magyar szöveghez kapcsolta azokat a kulturális, történelmi, hely- és családtörténeti, mitológiai stb. információkat, amelyek az olvasó számára a szöveg jobb megértéséhez szükségesek. Mindezzel az uralisztikai kiadványokban ismert „nyelvi és tárgyi magyarázatok” tradícióját folytatta igen magas szinten.

Tudatában volt továbbá a szöveg és a zenei sor szerves összetartozásának. Ennek jegyében kérte fel Lázár Katalint, az MTA Zenetudományi Intézetének kutatóját kottázásra, aki a hangfelvételek és a hanti szöveg birtokában elkészítette az énekek nagy részének zenei lejegyzését.

Ugyancsak az obi-ugor énekes kultúra mély ismerete késztette arra Schmidt Évát, hogy az énekköltés és az előadás mechanizmusát is leírja. Tanulmányaiban feltárta azoknak a szabályoknak a rendszerét, amelyek a zenei sorok és a – hozzájuk képest rendre lényegesen rövidebb – szövegsorok szinkronizálását vezérlik. Több közleményében, például leírta a sorok jellemző verstani felépítését, illetve a szótagszámot szaporító megoldásokat az ideális hangsúlyszerkezettel összhangban. A töltőszótagok, -képzők és -szavak elhelyezkedését bemutató kézzel írt táblázatok számot adnak az egyes énekek eszközkészletéről és szabályrendszeréről. E táblázatok nem csupán a szó szoros értelmében vett verstani jellemzőket mutatják be, hanem az obi-ugor énekköltészet számos más tényezőjének (nominális és verbális sorok rendje, formulák, paralel sorok, töltőelemek stb.) összjátékát is képesek ábrázolni.

Az énekek további folklorisztikai jelentősége abban áll, hogy ezek alapján jól leírható a műfaj, és kutathatók azok a kérdések, amelyek a szakirodalomban az előzményben felmerültek. Kiváló példák akadnak arra, hogy milyen műfajok és alműfajok lehetségesek az egyéni éneken belül. Ennél még fontosabb, hogy tanulmányozható az énekekhez kötődő információk őrzése, ha a gyűjtésnél lényegesen korábban keletkeztek, és az is, milyen utat járhat be az ének az alműfajok között.

A hangfelvételek alapján először a hanti szöveg lejegyzése történt meg, a további lépések a gondosan metaadatolt kéziratkötegek alapján mérhetők fel.

Óriási hozzáadott értéket jelent az a jegyzetanyag, amelyhez a nyelvi és háttér-információk megszerzése a fenti beszámoló szerint nem is volt egyszerű.

A legteljesebben feldolgozott énekek a következő részekből állnak:

• (a) hanti lejegyzés,
• (b) magyar fordítás,
• (c) az énekhez tartozó háttér-információk,
• (d) a hanti szöveghez fűzött nyelvi kommentárok,
• (e) a magyar fordításhoz fűzött nyelvi, kulturális, család-, helytörténeti stb. magyarázatok,
• (f) metrikai (verstani) táblázat,
• (g) zenei lejegyzés (kotta) és elemzés.

A metrikai táblázatok is részei a Schmidt Éva által kitűzött teljes elemzésnek, ezek azonban hosszabb magyarázatot igényelnek, lásd alább.

A jelenleg elérhető angol és orosz fordítások a magyar szövegek alapján készültek el. A szövegek végső formáját a kéziratokban foglaltak tiszteletben tartásával alakítottuk ki.

Az énekek prezentálása követi Schmidt Éva eredeti feldolgozásait, kihasználva az online megjelenítés adta lehetőségeket is: a felvételt meg lehet hallgatni, eközben a felhasználó eldöntheti, hogy milyen nyelvű szöveget olvas hozzá, a zenei lejegyzésen követi-e a dallamot, illetve a nyelvi, néprajzi, folklorisztikai stb. megjegyzésekből melyikre kíváncsi.

Az énekek háttér-információit tartalmazó hosszabb-rövidebb szövegrészekben a bennük szereplő személyekről, helységekről kattintással több információ is elérhető.

A hanti (ritkábban manysi) és a magyar folklórszöveghez fűzött ismeretanyag, magyarázat stb. a kurzorral a lábjegyzetszámokra állva jeleníthető meg.

A metrikai táblázatok azt mutatják be, hogy milyen módszerek szolgálnak arra, hogy a szöveghangsúlyok a zenei sor megfelelő pontjaira essenek. Ennek legfőbb eszköze, hogy töltőszótagokat, töltelékmorfémákat és -szavakat toldanak be a szövegbe, meghatározható szabályrendszert követve. E táblázatok eredeti, elhalványult, kéziratos formájukban nehezen használhatók. A további kutatások megkönnyítése céljából ezeket digitalizált változatban adjuk közre (a táblázatokhoz tartozó részletes jelmagyarázatot lásd alább).

A Lázár Katalin által készített zenei lejegyzések kattintással szintén megtekinthetők. A kották után rövid zenei elemzések is olvashatók, szintén Lázár Katalin tollából.

A precízen elkészített hanti nyelvű lejegyzésekkel, amelyek nagyobbrészt Schmidt Éva legendás, mellékjeles karakterekkel felszerelt írógépén készültek, kisebbrészt pedig kézírásos változatban maradtak ránk, kevés gondunk akadt. A néhány helyen jelölt kérdéses, bizonytalan vagy többféle változatban fellelhető helyeket annak alapján véglegesítettük, hogy a legfinomabb elemzéssel szolgáló metrikai táblázatban milyen forma szerepelt.

A magyar fordítás is gépelt lapokon maradt fenn. Ez elsősorban a magánhangzók hosszúságának jelölésében okoz tömegesen eltéréseket, amelyeket viszonylag könnyen hozzá lehetett igazítani a mai helyesírási szabályokhoz. Nagyobb fejtörést a külön- és egybeírási szabályok alkalmazása jelentett.

A hanti folklór szövegek kiadásaira ugyanis általában jellemző az a törekvés, hogy az eredeti nyelvi elemeket egy az egyben adja vissza a magyar fordítás. A szókapcsolatok kezelésében – Schmidt Évát követve – a befogadást legjobban szolgáló megoldást igyekeztünk választani. Különösen akkor láttuk el kötőjellel a szókapcsolatokat, ha egybeírva más irányba terelte volna az értelmezést. A lány és a szülő szavak kapcsolata különírva helytelen, egybeírva pedig más irányba (pl. ’leányanya’) terelnék a gondolkodást. Vagyis a kötőjelezés azt hivatott jelezni, hogy formulával vagy valamiféle fogalommal állunk szemben. Tehát a külön- és egybeírási szabályoktól akkor tér el a magyar szöveg, ha a szókapcsolat jelentése túlmutat szavak egyszerű kapcsolatán, például lány-szülő, lány-szépség, fejedelem-vállú,"kămi"-ezüst-szikrás-kard stb.

Az 1980-as években kézzel lejegyzett kottákat Lázár Katalin digitalizált formában adta át.

Schmidt Éva fordításaiban általában véve is megfigyelhető, hogy a legnagyobb mértékben igyekszik követni az eredeti szöveg nyelvi felépítését. Ugyanezt tapasztaltuk az egyéni énekek magyarra fordított változataiban is.

Azonban a hanti énekek stiláris jellemzőinek nem mindegyike ültethető át másik nyelvre. A tanulmányokból pontosan kiderül, hogy Schmidt Éva szerint a hanti eredetinek melyek azok a sajátságai, amelyek magyarul nem adhatók vissza . A töltőszótagokat, töltőmorfémákat nem tudjuk hitelesen lefordítani, a tőismétlésekkel viszont rendszerint nincs ilyen probléma. Ugyanakkor a magyarban sok esetben elképzelhetetlen, hogy egy-egy töltőszó olyan mondattani helyzetbe kerüljön, mint az eredetiben. Ilyen a névutók előtt található szavak köre, például ’most jó végem jó után’, illetve ’most jó végem most után’ . Ez is megnöveli a metrikai táblázatok jelentőségét, amelyek különféle nyomdatechnikai eszközökkel képesek ábrázolni, hogy az énekköltésnek miféle összetevői vannak.

Az indoeurópai nyelvekre történő fordításkor szintén az volt az alapelv, hogy minél inkább a sorok nyelvi szerkezetét és a jellegzetes stílus összetevőit igyekezzék tükrözni. Ezért ezek a fordítások szintén szándékoltan nem műfordítások: fontos céljuk az eredeti szöveg struktúrájának érzékeltetése is.

Az eredeti kéziratokat (lejegyzés, magyarra fordítás, magyarázatok, jegyzetek, metrikai táblázatok) Vitalij Szigiljetov digitalizálta. Az ellenőrzést Sipos Mária végezte, a magyar szöveg gondozása Kacskovics-Reményi Andrea munkája.

Az 1980-as években papíron készített zenei lejegyzéseit Lázár Katalin digitalizált formában adta át. Ehhez a munkához nyelvtechnológiai segítséget Kalivoda Ágnes nyújtott, Kovács Levente pedig technikai téren állt rendelkezésre.

A folklór szövegek és a jegyzetek angolra fordítása Kéri Rita munkája, lektorként Széll Melinda működött közre. A kommentárok orosz fordítását Tatyjana Jefremova végezte el. Az orosz fordítások obi-ugrisztikai lektorálására Csepregi Mártát kértük fel.

Kalivoda Ágnes a szövegek honlapra kerüléséhez szükséges szaktanácsokkal szolgált, valamint a nyelvtechnológiai feladatokat vállalta.

Köszönetünket fejezzük ki a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének, illetve Erdélyi-Molnár Klárának, hogy a hangfelvételeket és a hozzájuk tartozó jegyzőkönyveket rendelkezésünkre bocsátotta. A hanganyag vágása Vitalij Szigiljetov feladata volt.