Obi-ugorok

Az obi-ugorok, azaz a hantik és a manysik a magyarok legközelebbi nyelvrokonai. Valójában ez a közeli nyelvrokonság igen távoli, hiszen őseink többezer éve váltak el, és többezer kilométernyi távolságra kerültek egymástól. Nyelvrokonságunk csak a finnugor nyelvcsaládon belül számít közelinek, mert a többi rokon nyelvet beszélők elődeitől még régebben váltak el a magyarok elődei. A hantik és a manysik azért kapták az összefoglaló obi-ugor nevet, mert Északnyugat-Szibériában, az Ob folyó és mellékfolyói partján élnek.

A hanti népnév a magyar had szóval van etimológiai összefüggésben, melynek eredeti jelentése ’nagycsalád, nemzetség’ volt. A manysi népnév pedig, mely azonos eredetű a magyar népnév magy- tövével, szintén egy ősi, közös nemzetségnévre megy vissza.

A hantik ún. külső neve az osztják, a manysiké a vogul. A cári Oroszországban ezeket a neveket használták. Onnan terjedtek el a világ nyelveiben, többek között a nemzetközi tudományos szakirodalomban is. Az 1930-as évektől kezdve viszont a Szovjetunióban áttértek a belső nevekre (hanti, manszi). A külföldi, így a magyar szakirodalomban fokozatosan ment végbe az áttérés. A külső nevek használata megmaradt a 2000-es évek elejéig, így Schmidt Éva magyar nyelvű publikációiban is az osztják és vogul népnevekkel lehet találkozni.

A hatalmas területen szétszórtan, kisebb csoportokban élő hantik és manysik egymástól jelentősen elkülönülő nyelvjárásokat beszélnek, melyeket égtájak szerint csoportosítva tartunk számon. A három fő hanti nyelvjáráscsoport, az északi, a keleti és a déli ott érintkezik, ahol az Irtis belefolyik az Obba. Ettől délre, az Irtis és mellékfolyói (Konda, Demjanka) partján beszélték a déli nyelvjárásokat. A déli hantik feltehetőleg a 20. század közepére nyelvet váltottak: eloroszosodtak, illetve eltatárosodtak.

Az északi nyelvjárásokat az Ob és az Irtis összefolyásától északra, egészen az Ob torkolatáig beszélik. Ezek közül is a legdélebbiek (serkáli vagy közép-obi, nizjami) mára eltűntek, csak a 20. századi gyűjtések őrzik a nyomaikat. Ettől északra három életképes nyelvjáráscsoport van: a Kazim folyó mentén beszélt kazimi, a suriskárinak is nevezett berjozovi, (Muzsi, Suriskari, Tegi települések meg a Szinja és a Kunovat folyó népe), valamint az obdorszki. Ennek a nyelvjárásnak a változatait beszélik az Ob-torkolat mentén, valamint a mellékfolyók, a Szob és a Poluj völgyében. Schmidt Éva kutatási területe az északi nyelvjárások vidéke volt. Még volt lehetősége találkozni a serkáli és a nizjami dialektusok utolsó beszélőivel, északabbra pedig a helyszínen tapasztalhatta meg, hogy minden faluban egymástól kissé eltérő nyelvváltozatokat beszélnek.

A középső Ob és mellékfolyói partján beszélt keleti nyelvjárásoknak három csoportját különböztetjük meg: a szalimit, a szurgutit és a vahi-vaszjuganit. Ezek közül a szaliminak már csak kevés beszélője van. A szurguti nyelvjárás beszélői a következő mellékfolyók partján élnek: a Ljamin, a Pim, a Tromagan, az Agan, valamint a Kis és a Nagy Jugan. A legkeletebbi nyelvjárásokat a Vah és a Vaszjugan mentén beszélik, valamint az Ob mentén Alekszandrovo település területén.

Az északi és a déli nyelvjárások több hasonlóságot mutatnak egymással, ezért e kettőt egységesen nyugati nyelvjáráscsoportnak is nevezik. A két nagy tömb közti különbség legszembetűnőbb hangtani jellemzője az, hogy míg keleten az ősi *k mássalhangzó hátulképzett magánhangzó előtt megőrizte zárhang voltát, nyugaton réshanggá vált. Erre jó példa a hantik önelnevezése: keleten qăntəγ, a déli és keleti között átmenetet képviselő szalimiban qăntə, délen és a déli-északi átmeneti serkáli nyelvjárásban viszont χăntə, északon pedig χănti.

A manysik az Ob és az Urál hegység közötti területen élnek. Ma már csak az északi nyelvjárást beszélik, az Ob mentén, a Szoszva, a Szigva és a Felső-Lozva folyók vidékén. Ettől lejjebb a Lozva folyón és a Pelimka mentén beszélték a nyugati, valamint a Konda mentén a keleti nyelvjárásokat. Legkorábban a Tavda mentén beszélt déli nyelvjárás halt ki.

Az obi-ugorok lakóhelye, a hatalmas Nyugat-szibériai-alföld az északi Jeges-tenger partján húzódó tundrától kezdve a nyaranta összefüggő mocsárrá váló erdős tundrán át a tajgaövezetig terjed. A települések a halban gazdag folyók mentén jöttek létre, az erdőkben vadászni lehet. A rénszarvastartásnak két formája jött létre. Északon a nagycsordás tundrai réntartás vált általánossá, ami szinte állandó vándorlást igényel többezer fős rénszarvasnyájjal. Az erdős tundra vidékén élő családoknak kevesebb rénszarvasuk van, melyekkel kisebb területen költözködnek évszakonkénti rendszerességgel. Az Ob mentén lovakat is tartanak. Schmidt Éva éppen lótenyésztő obi-ugorokkal került elsőként kapcsolatba.

Az obi-ugorok hagyományos világképe háromosztatú: a középső világban élnek az emberek, az állatok és a növények, a felső világ az istenek lakóhelye, az alsó világ a rosszindulatú szellemeké és az elhunytaké. A szellemek, különböző rendű és rangú istenségek a középső világban is jelen vannak: vigyáznak az erdőkre és a folyókra, biztosítják a halász- és vadászszerencsét, a családok egészségét és jólétét. Az emberek pedig igyekeznek fenntartani velük a jó viszonyt, időről időre különféle áldozati ajándékokkal járulnak eléjük. A kapcsolatot az élők és a holtak, valamint az emberek és a szellemvilág között a sámánok tudják megteremteni.

A zord északi időjárási viszonyok között az obi-ugoroknak sikerült olyan életformát kialakítaniuk, melyben ember és természet összhangban élt. Az 1960-as években megindult kőolaj- és földgázkitermelés s az azzal járó környezetrombolás komolyan fenyegeti létüket. Ma az obi-ugoroknak csak kisebb hányada folytat hagyományos gazdálkodást, a többség beköltözött a falvakba és a városokba. A kultúra és vallás azonban némileg megváltozott formában, de a nagyobb településeken is tovább él.

Az obi-ugor nyelvek és kultúrák kutatása a 19. század közepén kezdődött. Az úttörő volt, aki 1843–1845-ben hatalmas mennyiségű nyelvi és folklór anyagot gyűjtött mindkét nép körében. Reguly Antal manysi nyelvű feljegyzéseit fejtette meg a helyszínen 1888-ban, s ő maga is gyarapította a manysi anyagot. A hanti feljegyzések megfejtője volt, aki 1898-ban járta be az északi-hanti nyelvterületet. Mindkettőnek volt néprajzos útitársa is: Munkácsi Bernát dolgozott együtt, Pápay József viszont egy időben járt az Ob-vidéken. A Reguly-Munkácsi-Pápay gyűjtések csak száz évvel később, Schmidt Éva munkássága nyomán kerültek vissza oda, ahonnan származtak, az obi-ugorokhoz.

A finnek közül először gyűjtött nyelvi anyagot az déli és a keleti hantik körében (1845), majd az északi hanti nyelvjárásterületen (1858, 1877). Finnországban 1883-ban megalapították a Finnugor Társaságot, mely ettől kezdve finanszírozta a finn kutatóknak az oroszországi finnugor népek között végzett terepmunkáit. Ennek keretében gyűjtött négy évig, 1898–1902 között a teljes hanti nyelvterületen , a manysik körében pedig 1901–1906 között. néprajzi kutatásokat végzett az Ob-vidéken 1898-ban és 1899-ben. a Helsinki Egyetem ösztöndíjasaként töltött hosszabb időt a hantik között, 1900–1901-ben. Mind a magyar, mind a finn kutatók gyűjtése haláluk után jelent meg. A hagyatékkiadás több nemzedéknek adott munkát és lehetőséget a témában való elmélyedésre.

A 19/20. század fordulóján az oroszországi kutatók közül nevét kell megemlíteni, a déli hanti folklór gyűjtőjét és kiadóját.

A szovjet időben Nyugat-Szibéria zárt területnek számított. Ha a külföldi kutatók obi-ugorokkal akartak találkozni, ezt csak Leningrádban, az Északi Népek Intézetében tehették meg. Így gyűjtött manysi nyelvi anyagot és az 1950-es években. és az 1960-as években, és pedig az 1970-es években ismerkedhetett a hanti nyelvjárásokkal. Összesen két kivétel volt ebben az időben, akik előtt megnyílt az utazás lehetősége: és Schmidt Éva. A német Steinitz valójában emigránsként élt a Szovjetunióban 1934–1937 között. Az Északi Népek Intézetének professzoraként az ott tanuló diákoktól gyűjtött jelentő mennyiségű anyagot, 1935 nyarán pedig eljutott Nyugat-Szibériába is. Schmidt Éva ösztöndíjas diákként vívta ki magának a jogot, hogy 1970-ben és 1971-ben elutazzon a hantik földjére. Eddigre ő már magába szívta mindazt a tudást, amit elődei másfél évszázad során összegyűjtöttek.

A kutatók és az adatközlők együttműködése kölcsönös előnyökkel járt. Az anyaggyűjtés során a tehetséges főiskolai hallgatók viszonya is megváltozott anyanyelvükhöz. Feltárultak előttük a grammatikai szabályszerűségek, és elköteleződtek nyelvük és kultúrájuk művelése irányában. Ők lettek később a legképzettebb nyelvészek és írástudók. Steinitz legtehetségesebb tanítványa volt, a Lakó Györggyel és Kálmán Bélával való együttműködés során vált a manysi nyelv legjobb szakértőjévé. Rédei Károly adatközlői, és ma is a hanti művelődés vezető alakjai, ahogyan szurguti hanti tankönyvszerző is hálásan emlegeti a Honti Lászlóval és Rusvai Juliannával folytatott közös munkát. Schmidt Éva működésének nyomai pedig mindenhol tetten érhetők, bárhol jár az ember szerte az Ob-vidéken.