Obi-ugorok

Az obi-ugorok, azaz a hantik és a manysik a magyarok legközelebbi nyelvrokonai. Valójában ez a közeli nyelvrokonság igen távoli, hiszen őseink többezer éve váltak el, és többezer kilométernyi távolságra kerültek egymástól. Nyelvrokonságunk csak a finnugor nyelvcsaládon belül számít közelinek, mert a többi rokon nyelvet beszélők elődeitől még régebben váltak el a magyarok elődei. A hantik és a manysik azért kapták az összefoglaló obi-ugor nevet, mert Északnyugat-Szibériában, az Ob folyó és mellékfolyói partján élnek.

A hanti népnév a magyar had szóval van etimológiai összefüggésben, melynek eredeti jelentése ’nagycsalád, nemzetség’ volt. A manysi népnév pedig, mely azonos eredetű a magyar népnév magy- tövével, szintén egy ősi, közös nemzetségnévre megy vissza.

A hantik ún. külső neve az osztják, a manysiké a vogul. A cári Oroszországban ezeket a neveket használták. Onnan terjedtek el a világ nyelveiben, többek között a nemzetközi tudományos szakirodalomban is. Az 1930-as évektől kezdve viszont a Szovjetunióban áttértek a belső nevekre (hanti, manszi). A külföldi, így a magyar szakirodalomban fokozatosan ment végbe az áttérés. A külső nevek használata megmaradt a 2000-es évek elejéig, így Schmidt Éva magyar nyelvű publikációiban is az osztják és vogul népnevekkel lehet találkozni.

Az obi-ugorok többsége közigazgatásilag a Tyumenyi megyében él, ezen belül a Hanti-Manysi Autonóm Körzetben (központja Hanti-Manszijszk) és a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben (központja Szalehard). A legkeletebbi, vaszjugani hantik lakóhelye Tomszk megyéhez tartozik, a felső-lozvai manysik lakóhelye pedig Szverdlovszk megyéhez. A legutolsó, 2020-as népszámlálás szerint a hantik lélekszáma 31 467, a manysiké 12 228 volt. A hantiknak 44%-a beszéli anyanyelvét, a manysiknak 18%-a. Az obi-ugorok számaránya a két autonóm körzetben alig haladja meg az 1%-ot.

Forrás:

A hatalmas területen szétszórtan, kisebb csoportokban élő hantik és manysik egymástól jelentősen elkülönülő nyelvjárásokat beszélnek, melyeket égtájak szerint csoportosítva tartunk számon. A három fő hanti nyelvjáráscsoport, az északi, a keleti és a déli ott érintkezik, ahol az Irtis belefolyik az Obba. Ettől délre, az Irtis és mellékfolyói (Konda, Demjanka) partján beszélték a déli nyelvjárásokat. A déli hantik feltehetőleg a 20. század közepére nyelvet váltottak: eloroszosodtak, illetve eltatárosodtak.

Az északi nyelvjárásokat az Ob és az Irtis összefolyásától északra, egészen az Ob torkolatáig beszélik. Ezek közül is a legdélebbiek (serkáli vagy közép-obi, nizjami) mára eltűntek, csak a 20. századi gyűjtések őrzik a nyomaikat. Ettől északra három életképes nyelvjáráscsoport van: a Kazim folyó mentén beszélt kazimi, a suriskárinak is nevezett berjozovi, (Muzsi, Suriskari, Tegi települések meg a Szinja és a Kunovat folyó népe), valamint az obdorszki. Ennek a nyelvjárásnak a változatait beszélik az Ob-torkolat mentén, valamint a mellékfolyók, a Szob és a Poluj völgyében. Schmidt Éva kutatási területe az északi nyelvjárások vidéke volt. Még volt lehetősége találkozni a serkáli és a nizjami dialektusok utolsó beszélőivel, északabbra pedig a helyszínen tapasztalhatta meg, hogy minden faluban egymástól kissé eltérő nyelvváltozatokat beszélnek.

A középső Ob és mellékfolyói partján beszélt keleti nyelvjárásoknak három csoportját különböztetjük meg: a szalimit, a szurgutit és a vahi-vaszjuganit. Ezek közül a szaliminak már csak kevés beszélője van. A szurguti nyelvjárás beszélői a következő mellékfolyók partján élnek: a Ljamin, a Pim, a Tromagan, az Agan, valamint a Kis és a Nagy Jugan. A legkeletebbi nyelvjárásokat a Vah és a Vaszjugan mentén beszélik, valamint az Ob mentén Alekszandrovo település területén.

Az északi és a déli nyelvjárások több hasonlóságot mutatnak egymással, ezért e kettőt egységesen nyugati nyelvjáráscsoportnak is nevezik. A két nagy tömb közti különbség legszembetűnőbb hangtani jellemzője az, hogy míg keleten az ősi *k mássalhangzó hátulképzett magánhangzó előtt megőrizte zárhang voltát, nyugaton réshanggá vált. Erre jó példa a hantik önelnevezése: keleten qăntəγ, a déli és keleti között átmenetet képviselő szalimiban qăntə, délen és a déli-északi átmeneti serkáli nyelvjárásban viszont χăntə, északon pedig χănti.

A manysik az Ob és az Urál hegység közötti területen élnek. Ma már csak az északi nyelvjárást beszélik, az Ob mentén, a Szoszva, a Szigva és a Felső-Lozva folyók vidékén. Ettől lejjebb a Lozva folyón és a Pelimka mentén beszélték a nyugati, valamint a Konda mentén a keleti nyelvjárásokat. Legkorábban a Tavda mentén beszélt déli nyelvjárás halt ki.

A világ nyelveinek életképességét mérő Ethnologue adatbázis (https://www.ethnologue.com/) besorolása szerint a két obi-ugor nyelv a veszélyeztetett kategóriába tartozik. Ez azt jelenti, hogy a nyelvet használják a szóbeli kommunikációban, de a nyelvhasználók száma csökken. Pontosítva az adatbázis kényszerűen elnagyolt voltát, a nyelv helyzetét és túlélési esélyeit az határozza meg, hogy hol élnek a beszélők. Míg a vegyes lakosságú falvakban és városokban a nyelvcsere akár egy nemzedéken belül végbe mehet, addig az obi-ugorok életének hagyományos színterein, az erdei szálláshelyeken a szülők továbbadják nyelvüket a gyermekeiknek. Ennek ellenére az orosz nyelv mindenhova behatol. A nemzetiségi falvak iskoláiban lehetne fakultatív tantárgyként anyanyelvet tanítani, ez azonban ritkán valósul meg – hol a megfelelő képzettségű tanár, hol a tanulók és szüleik érdeklődése hiányában.

Bár a hanti és a manysi nyelvhasználat elsődleges terepe a szóbeliség, abban mindenki egyetért, hogy szükség van anyanyelvű kiadványokra. A lejegyzés módjának a kérdéseiben viszont már eltérnek a vélemények. Az állandó helyesírási reformok elbizonytalanítják azokat, akiknek a feladatuk lenne az írástudás terjesztése, az anyanyelvtanárokat és újságírókat.

Az obi-ugorok lakóhelye, a hatalmas Nyugat-szibériai-alföld az északi Jeges-tenger partján húzódó tundrától kezdve a nyaranta összefüggő mocsárrá váló erdős tundrán át a tajgaövezetig terjed. A települések a halban gazdag folyók mentén jöttek létre, az erdőkben vadászni lehet. A rénszarvastartásnak két formája jött létre. Északon a nagycsordás tundrai réntartás vált általánossá, ami szinte állandó vándorlást igényel többezer fős rénszarvasnyájjal. Az erdős tundra vidékén élő családoknak kevesebb rénszarvasuk van, melyekkel kisebb területen költözködnek évszakonkénti rendszerességgel. Az Ob mentén lovakat is tartanak. Schmidt Éva éppen lótenyésztő obi-ugorokkal került elsőként kapcsolatba.

Az obi-ugorok hagyományos világképe háromosztatú: a középső világban élnek az emberek, az állatok és a növények, a felső világ az istenek lakóhelye, az alsó világ a rosszindulatú szellemeké és az elhunytaké. A szellemek, különböző rendű és rangú istenségek a középső világban is jelen vannak: vigyáznak az erdőkre és a folyókra, biztosítják a halász- és vadászszerencsét, a családok egészségét és jólétét. Az emberek pedig igyekeznek fenntartani velük a jó viszonyt, időről időre különféle áldozati ajándékokkal járulnak eléjük. A kapcsolatot az élők és a holtak, valamint az emberek és a szellemvilág között a sámánok tudják megteremteni.

A zord északi időjárási viszonyok között az obi-ugoroknak sikerült olyan életformát kialakítaniuk, melyben ember és természet összhangban élt. Az 1960-as években megindult kőolaj- és földgázkitermelés s az azzal járó környezetrombolás komolyan fenyegeti létüket. Ma az obi-ugoroknak csak kisebb hányada folytat hagyományos gazdálkodást, a többség beköltözött a falvakba és a városokba. A kultúra és vallás azonban némileg megváltozott formában, de a nagyobb településeken is tovább él.

...vagy inkább a cirbolyatoboz magjának héjában, ugyanis arrafelé ez a kedvelt csemege. Háromezer évvel ezelőtt feltételezés szerint az obi-ugorok és a magyarok elődei az ugor őshazában, azaz a Déli-Urál keleti oldalán éltek. Bizonyos éghajlati változások következtében a Kr. e. első évezred közepe táján az obi-ugorok északabbra húzódtak. Talán ezer évig is eltartott, míg benépesítették az egész Ob-vidéket, ezalatt többféle hatás érte őket. A 2. évezred első felében orosz források szerint kisebb-nagyobb fejedelemségekben éltek. Ezek a fejedelemségek gyakran egymással és az orosz hódítókkal is harcban álltak. A harcok emléke a hősénekekben is fennmaradt, s az erődített földvárak meglétét régészeti kutatások is igazolták.

Az oroszok a 12. századtól kezdve adófizetésre kényszerítették az obi-ugorokat. Előbb a Novgorodi, majd háromszáz évvel később a Moszkvai Fejedelemség hadai támadtak rájuk. Az orosz közigazgatást a 16. század végétől, Jermak győztes hadjárata után kezdték bevezetni Nyugat-Szibériában. A fejedelemségek felszámolása a 18. század elejére történt meg. Az új helyzetben az őslakosok kiszolgáltatottá váltak a helyi hivatalnokokkal és kereskedőkkel szemben.

A szovjet korszak elején pozitív változások is történtek. 1931-ben megalakult a Hanti-Manysi Nemzetiségi Körzet. Kulturális fellendülés kezdődött, oktatási intézmények jöttek létre, születőben volt a nemzeti értelmiség. Közben azonban a kollektivizálás során megváltozott a településszerkezet, a néhány házból álló szálláshelyekről vegyes lakosságú falvakba költöztették az embereket. A kiszolgáltatottságot csak fokozta az iparosítás terjedése.

Az 1980-as évek vége új reményeket hozott magával. 1989-ben megalapították a Jugria Megmentése Társaságot, mely az őslakosok érdekvédelme mellett művelődési, környezetvédelmi szerepet is vállalt. A kultúra fennmaradását az 1990-es évektől Hanti-Manszijszkban létrehozott tudományos és oktatási intézmények, múzeumok és kézműves házak hivatottak elősegíteni. Ebbe a sorba illik a Schmidt Éva által 1991-ben Belojarszkijban alapított Északi Hanti Folklór Archívum is, melynek nyomán több hasonló intézmény jött létre szerte a nyelvterületen.